Nosztalgiázzunk !

Részlet az 1989-ben elkészült szakdolgozatomból:

Címe:

A népi hagyományok felhasználásának lehetősége
a vizuális nevelésben

Kukoricatermesztés

A kukorica főleg az állatok takarmányozását szolgálta, de sok étel készült belőle az emberek számára is.
A magyar kukoricát – ez nagy szemű, nagy csövű kukorica volt -,
és a csemegének való „szúrós” kukoricát termesztették,
– ebből készült a pattogatott kukorica.

A kukorica magját kapával kivágott gödrökbe ültették.
Egy gödörbe 2-3 mag került.
Amikor a kukorica arasznyi volt akkor volt az első kapálás ideje,
fél lábszárig ért, mikor másodszor kapálták
és a harmadik kapáláskor már a térdet verdeste a levele.
Kapálás közben le is fattyazták
– a szár fölötti, fölösleges kezdeményeket törték le róla -,
mert ha az ott marad, elveszi a táplálékot a valódi erősebb szártól.

Október közepén, végén érett be a termés.
Ekkor letörték a csöveket.
Kocsikkal behordták a pajtába, vagy a kamrába,
és amikor végeztek az őszi munkákkal kifejtették a csöveket a „sustyából”.

Ebből a növényből is – ugyanúgy, mint más termesztett növényekből -,
mindent hasznosítottak.
Pl. a szárát, amit vagy behordtak a csűr alá,
vagy a szabad ég alatt tárolták felállítva, egymásnak döntögetve.
Télen aztán szecskavágóval apróra darabolták és a tehenekkel megetették. Nagy szükség volt a szárra akkor is ha nagy volt a hideg,
mert ezzel vették körbe az ólakat, hogy jobban tartsák a meleget.

A lefejtett kukorica tuskókból gyerekjáték készült, és ezzel fűtöttek amíg tartott.

A kukoricacsöveket úgy fosztották le, hogy egy kevés „sustya” maradt rajta, ezzel aztán kettőt egymáshoz kötöttek, vagy többet összefogva csomóba kötöttek.
A párosával összekötött csöveket a padlásra vitték és a kakasüllőre felakasztva tárolták, a maradékot pedig a padlás döngölt földjére öntötték. Ha kukoricára volt szükség, estére levitték a házba a csöveket és törővassal vagy morzsolóval lemorzsolták róla a szemeket.

HÁT ÍGY 🙂

+ még egy élmény kicsi gyermekkoromból:

Kukoricafosztás volt.
Anyai nagyszüleim pajtájában voltunk.
Középen volt a nagy leszedett kukoricahalom.
Körben fatuskók, azokon ültünk.
Kis forralt borocska, derengő fény, varázslatos hangulat.
Ült ott egy öreg is, aki pipázott, és borozgatott.
Ő nem fosztani jött, hanem mesélni.
Egy pippantás, egy korty bor, egy fejezet mese.
Amikor megkérdeztem, mi ez a mese, azt mondták:
Nem mese ez gyermek !!!

Csak ÚGY- nosztalgiából….

Szeretettel:
Marcsi