Rójuk az utunkat
Rójuk az utunkat.
Rovás jeleink
Hogyan jutott a birtokomba ez a tudás?
Egyszer, nagyon régen, talán már 20 éve is van,
hogy eldöntöttem, megértem a rovás jeleit.
Fogtam pár fehér lapot és fölírtam a mostani ÁBC-t sorban, ahogy illik.
Aztán mellé rajzoltam a rovás jelüket.
Eddig nem volt gond, mert ez csak másolás volt.
Na, de mit jelentenek a betűk.
Leírtam, amit elsőre gondoltam, amit súgtak
– onnan föntről.
Volt olyan betű, amihez egész oldalnyi szöveg érkezett.
Pontosan 9 ilyen jel volt.
Ezekkel játszottam aztán úgy, hogy logikai sorrendbe raktam őket.
És ekkor jött a meglepő felfedezés:
A megfelelő sorrendbe állított betűk
az Univerzum kialakulását és működését,
a tudatra ébredt ember fejlődését mutatják.
Elindulunk a forrástól és visszatérünk oda,
miközben komoly energetikai munkát,
fizikai mozgást végzünk.
Hatalmas átalakulásban lesz része annak,
aki eljön a gyakorlati képzésre és
megtanulja a sorrendet és a létrehozó módszert.
A képzések között megtalálod a leírását.
Keresem azóta is a titkot, hátha… ,
hátha valaki megkapta a többi jel értelmét,
de semmi, ez még várat magára.
Amikor elégedetlenkedek és kérem a szellemvilágot,
hogy még…, még…, még,
mindig ezt hallom:
EZT SEM ÉRTITEK MÉG !!!
Így hát várok türelemmel.
Szeretettel:
Marcsi
UI::
Riportot készített velem a témáról a radioinform internetes rádió riportere.
Ha van pár perced, hallgasd meg itt >>
tök jó hogy tudok rólad
Köszönöm